Vasárnap,    Bernát
Hozzuk ki a fából a maximumot faelgázosító kazánnal!
Kevesebb faanyag szükséges ugyanakkora teljesítményhez a faelgázosító kazánnak köszönhetően.
Az égés folyamán jó néhány olyan gáz mehet pocsékba, mely megfelelő módon kezelve tovább táplálhatja az égést, ezáltal növelve a tűzifa hatásfokát. Ebben nyújt segítséget a faelgázosító kazán.
A zárt térben, kevés levegő hozzáadásával zajló égés erős füstöt eredményez, melyben nagy mennyiségű hidrogén, széndioxid, szénmonoxid és szénhidrogén található. Ahhoz, hogy ezekből a gázokból ki lehessen nyerni az energiát, szabályozott módon levegőt kell adagolni. Ekkor a szénmonoxid magas hőmérsékleten, kb. 1200-1500 Celsius-fokon ég el, a tűzifa így jobb hatásfokú tüzelőanyaggá válik, miközben igen kevés hamu keletkezik. A módszer környezetbarát, hiszen ugyanahhoz az eredményhez kevesebb anyagot kell felhasználni. A faelgázosító kazán segítségével egy adag fa akár 4-6 órán keresztül is éghet, a minimális mennyiségű hamu miatt pedig az eszköz könnyen tisztán tartható.

A faelgázosító kazán működés közben

A kazánok 70 és 90 fok közötti hőmérsékleten üzemelnek, ennek szabályozását pedig külön berendezés segíti. Az érzékelő a beállított érték felé közeledve automatikusan csökkenti a ventillátor teljesítményét, végül le is állítja, ezzel pedig megszakítja az égést. A faelgázosító kazán használható akár meleg víz előállítására is, továbbá összeköthető új vagy már meglévő napkollektoros rendszerrel, ezáltal akár teljesen kiváltva a gázfogyasztást.

-W-