Az agripellet olyan tüzelőanyag, melyet mezőgazdaság tevékenységek során keletkező melléktermékekből állítanak elő. A fapellethez hasonló technológiával készül, ám ez az egyetlen olyan tulajdonság, mely megegyezik a két tüzelőanyag esetében.
A mezőgazdasági termelések során jelentős mennyiségű növényi hulladék keletkezik, melyet préselve és pelletálva máris hasznos és környezetbarát tüzelőanyag formájában lehet újrahasznosítani. Nagy különbség a
fapellethez képest, hogy az agripellet anyagául szolgáló növényzet minden évben újranő, s minden évben le is aratják, illetve lekaszálják. Ugyanez természetesen a fáról nem mondható el. Az agripellet emellett sokkal olcsóbb is, mint a fapellet, ám a fűtőértéke is alacsonyabb, mivel valamivel több nedvességet tartalmaz. A betakarítás során sok por és homok is kerülhet a növényi részek közé, emiatt az agripellet hamutartalma 3 és 10 százalék körüli, ellentétben a fapellet 1 százalék körüli arányával.

Mezőgazdasági termelés melléktermékéből készült tüzelőanyag - ez az agripellet
Az agripellet alapanyagául jellemzően a szalma, a repce, a napraforgó és a kukorica szolgál, s ez az egyik legolcsóbb és legkörnyezetbarátabb tüzelőanyag. Kilogrammkénti ára a fapelletének csaknem fele, figyelembe kell azonban venni, hogy elégetéséhez speciális pellet
kazán szükséges.
-W-